Világosság a látás számára. 2. fejezet - Az emberi látással kapcsolatos alapismeretek


világosság a látás számára

Ez a képességünk, térbeli látásunk nagyrészt a kora gyermekkori tanulás során fejlődik ki. A látás tanulása kezdeti gyors fejlődés után — egyes vonatkozásaiban — egészen a kamaszkorig eltart.

Környezetünkben élőlények és élettelen tárgyak mozognak, és mi is mozgunk hozzájuk képest. A közeledők retinánkra eső képének mérete egyre növekszik, a távolodóké csökken.

Az elhaladókról, elfordulókról pillanatról pillanatra más szögből, más oldalukról érkezik kép a retinánkra.

A horizontális sejtek a fotoreceptorok idegvégződései által alkotott rétegben, az úgynevezett külső szinaptikus rétegben teremtenek kapcsolatokat a szomszédos sejtek között, az amakrin sejtek pedig a bipoláris és ganglion sejtek közé ékelődve töltenek be hasonló funkciót. A fotoreceptorok koncentrikus felépítésű, ganglion sejtekhez kapcsolódó receptormezőkbe rendeződnek, melyek akár át is lapolódhatnak egymáson.

Az is előfordul, hogy bizonyos dolgokat csak részletekben látunk, ahogy egy macskát a kerítés mögött. Közben sok esetben, mint például felhős, szeles időben vagy lombos fák alatt napsütésben a megvilágítás — és így a retinánkra érkező kép világossága is — folyamatosan változik. Napszemüveget viselve vagy egy katedrális belsejében színes üvegablakok mögött még a szemünkbe érkező fény színe is világosság a látás számára.

Mindezen változatosság ellenére pillanatnyi kétség nélkül ismerjük fel a látottakat: méretüket, alakjukat, színüket és világos vagy sötét voltukat. Hogy a retinális kép sokrétű és folyamatos változékonysága mellett és ellenére is képesek vagyunk felismerni környezetünkben azt, ami állandó, és ezeket elválasztani a valóban változó mozzanatoktól, azt a látás tanulása során elsajátított konstanciáknak köszönhetjük.

A konstanciák közös jellemzője, hogy egy-egy tulajdonság — méret, alak, hely, szín vagy világosság — megítélésében mind a tágabb képi környezet, mind a világról megtanult tapasztalat is szerepet játszik. Képeket, tárgyakat mutatva neki, tekintetének követésével megfigyelhetjük, mi az, amire gyakran, szívesen néz, és mi az, ami nem érdekli; miközben mérhetjük szívritmusát, elemezhetjük agyi elektromos jeleit.

2.2. A színlátás és világosságérzékelés folyamata

Az újszülöttek látása kezdetben homályos és életlen lásd az ábrátlényegében világos és sötét foltokra korlátozódik. Egy hónapos kortól már meg tudják különböztetni az éles kontrasztokat, érzékelik az arcok körvonalát, szívesen figyelik az összetett, részletgazdag alakzatokat. Három hónap után egyszerűbb idomok éleit, sarkait nézegetik, és felismerik világosság a látás számára anyjuk arcát.

Ötödik hónaptól már az idegen arcokat is megismerik. A három hónapos csecsemő már nézegeti kezeit is, követi mozgásukat, amihez kapcsolódóan a harmadik és hatodik hónap között kialakul a távolság, a mélység érzékelése. Már az első hónap után elkezdődik az a évig tartó folyamat, melynek során megtanuljuk, hogy a látott, egészében vagy részleteiben gyorsan változó kép forrása általában egy lényegében állandó vagy csak lassan változó környezet.

Ahhoz, hogy ebben a környezetben eligazodjunk, hogy megfelelően viselkedjünk, a veszélyeket elkerüljük, látásunk fejlődésével kialakulnak azok az alapvető szabályok — a konstanciák - melyek segítségével világosság a látás számára változó képek mögött is képesek vagyunk meglátni a környezet állandó elemeit.

A látás világossága elveszett A látás világossága elveszett

Nagyságkonstancia Világosság a látás számára környezetünkben mozgó tárgyak képének mérete folyamatosan változik a retinánkon: a közeledő tárgy retinális képe megnő, a távolodóé csökken. Ezért tekintjük a retinális kép méretét fontos távolsági jelzőmozzanatnak. A nagyságkonstancia érvényesülésének köszönhetően azonban, retinális képük méretének változása ellenére, magukat a tárgyakat folyamatosan és változatlanul ugyanolyan méretűnek észleljük.

Egy tárgy felismerésekor ugyanis amellett, hogy azt perceptuálisan körülhatároljuk, kiragadjuk a hátteréből, egyben el is helyezzük benne, azaz a tárgy felismerése egyben térbeli helyzetének felismerését is jelenti.

világosság a látás számára

Látórendszerünk az észlelt méretet a retinális kép mérete és az észlelt térbeli helyzet együttes hatása alatt alakítja ki. Ez magától értetődik, ha meggondoljuk, hogy egy tárgy retinális képének mérete 6. A retinális méret, azaz a látószög a tárgy méretétôl és távolságától függ. Ugyanannak a tárgynak a látószöge közelebbrôl szemgyakorlatok látásjavító módszer, távolabbról kisebb aazonos távolságból a nagyobb tárgy látószöge a nagyobb bés különbözô távolságból különbözô méretû tárgyak retinális képének mérete egyforma is lehet c Emmert világosság a látás számára szerint ahhoz, hogy a látószög ismeretében egy tárgy tényleges méretére következtethessünk, ismerni kell a tárgy távolságát is, amit a tárgy környezetét látva általában kellő pontossággal érzékelünk.

A szabály működéséről a következő egyszerű kísérlettel magunk is meggyőződhetünk. Fehér számítógép-képernyő bal oldalára rajzoljunk egy 2 centiméter átmérőjű korongot, és nézzük meredten másodpercig.

Előre-hátra hajlongva, a képernyőt közelítve, távolítva, az utókép méretének csökkenését, illetve növekedését fogjuk tapasztalni, aminek magyarázata az, hogy a változatlan méretű retinális utóképet mindig a képernyő távolságában, a képernyőn lévőnek észleljük. Azokban a ritka esetekben, amikor egy tárgy távolsága nem nyilvánvaló, amikor a távolság becslését a körülmények nem teszik lehetővé, a méretek becslésével is zavarba jövünk.

Világosság a látásban. Világosság és megvilágítottság

Példa lehet erre egy ismeretlen tárgy fényképe, ha a képen nem látszik a környezet, vagy más ismert méretű tárgy. Hasonlóan zavarba jöhetünk holdmentes éjszaka, sötét autópályán felbukkanó tereptárgyak, átívelő hidak, hídpillérek közeledtekor is. Alak- világosság a látás számára és mozgáskonstancia Környezetünk tárgyai a legkülönbözőbb nézetből, más-más oldalról és szögből, mozgás közben folyamatosan változó képet mutatva vetülnek retinánkra.

A VILÁGHÁLÓ ÁLTAL TÖRTÉNIK A SZÉTVÁLASZTÁS

A csukott, a félig vagy teljesen nyitott ajtó képe a retinán a téglalap mellett különböző szélességű trapéz vagy — éle felől nézve — az ajtó vastagságának megfelelő szélességű vonal is lehet.

A számos különböző retinális kép ellenére tárgyaink mindig a maguk alakjában tudatosulnak; bármelyik szögből nézzük is, bármelyik képét látjuk is egy ajtónak, azt mindig téglalap alakú ajtóként észleljük.

Bár az összes többi helyről többé-kevésbé torzult, a valóságban sehonnan nem látható képsort látunk tehát, szemben az ajtó esetével, nem azt a látványt, mintha a valóságos helyszínt néznénk máshonnanakárhol ülünk is, tudatunkban a torzulásmentes cselekmény jelenik meg.

Kivonatok - Látás Szimpózium

Az alakkonstancia lényege az, hogy látórendszerünk egy retinális kép sok lehetséges értelmezése közül mindig a legvalószínűbbet választja, világosság a látás számára alapja a látás tanulásában gyökerezik. Hogy agyunkban a látványhoz választott alak valóban a maga térbeliségében tükröződik, a következő egyszerű kísérlettel Shepard-Metzler bizonyíthatjuk: ha két egymáshoz hasonló, térben elforgatott, összetett alakról — melyek vagy egyformák, vagy egymás tükörképei 6. Ez arra utal, hogy agyunkban egy látványhoz nemcsak hozzárendelünk világosság a látás számára térbeli alakot, hanem ennek az alaknak a különböző nézeteit is tudjuk mentálisan kezelni.

Mérések szerint a mentális forgatás sebessége másodpercenként ~60 fok. Mentális forgatás A retinális kép nemcsak olyankor a hiperlátás megállítható, ha a környező tárgyak mozognak, hanem akkor is, ha a tárgyak mozdulatlanok, de mi magunk mozgunk. Ilyenkor a kép egyes részletei — a mozgási parallaxis szerint — egymáshoz képest is elmozdulnak, ami távolsági jelzőmozzanatként segít a látott tárgyak térbeli elhelyezésében, és segít saját mozgásunk érzékelésében is.

A helykonstancia az a képességünk, hogy a fentiek birtokában, egy minden részletében változó retinális kép mellett is mozdulatlannak látjuk a valóban mozdulatlan, egy helyben nyugvó tárgyakat.

Ráadásul a valóságban is mozgó tárgyak mozgását is képesek vagyunk helyesen megítélni, miközben magunk is mozgásban vagyunk.

világosság a látás számára

A hely- alak- és mozgáskonstancia hátterében látórendszerünkben a környező világból leszűrt néhány egyszerű feltételezés, szabály látszik működni, melyek szerint: a látott tárgyakról egyenes vonal mentén érkezik szemeinkbe a fénysugár; a tárgyak általában szilárdak, azaz részeik együtt mozognak; a tárgyak általában sima, többé-kevésbé egyenes pályán mozognak, és mozgás közben létük folyamatosan fennáll; a mozgó tárgy haladás közben eltakarja világosság a látás számára hátterét, mely a tárgy elhaladtával újra előtűnik.

Ezek a szabályok nemcsak azt biztosítják, hogy a folyamatosan változó látványt az esetek döntő többségében helyesen értelmezzük, hanem azt is, hogy világosság a látás számára a látvány által hordozott irdatlan mennyiségű képi információ töredékét feldolgozva vagyunk képesek elérni.

A Hold-illúzió valószínűleg a legrégebben megfigyelt és lejegyzett természeti jelenség, melynek okára ráadásul a mai napig sem sikerült kielégítő tudományos magyarázatot találni. Az első írásos utalások a ninivei királyi könyvtár Kr. Arisztotelész és Ptolemaiosz óta, Leonardo da Vincin és Descartes-on keresztül szinte minden neves filozófus és természettudós foglalkozott vele.

  1. Helyreállítsa a látási technikákat

A korai elméletek szerint a jelenség valójában nem illúzió: a légköri torzítások valóban nagyobbnak láttatják az égitesteket a látóhatár közelében, mint feljebb. Az a látvány szenzáció csalódás lehetősége először a Sokak tapasztalata, hogy a felkelő Holdat nagyobbnak, hozzávetőlegesen másfélszer akkorának, ugyanakkor lényegesen közelebb lévőnek látjuk, mint a fejünk felett lévőt.

Világosság a látásban. - Világosság a látásban

A Hold-illúzió mértéke azonban egyénenként változó, és számos beszámolóban a méret növekedése változatlan, ritkábban növekedő távolsággal párosul, ami azt sejteti, hogy a jelenségben több folyamat együttes hatása érvényesül.

Ráadásul az illúzió meg is szűnik, ha a Holdat két világosság a látás számára közé csippentjük, vagy vékony csövön keresztül, vagy akár megfordulva és lehajolva, a lábunk között nézzük, ami a távoli táj látványának kétségtelen szerepére utal. A felmerülő egyes magyarázatok így részlegesek, ellentmondóak, és önmagában egyikük sem ad számot az illúzió mértékéről, a másfélszeres méretnövekedésről.

Egyszerűen ellenőrizhető, hogy a Hold-illúzió valóban észlelési csalódás: a Hold képe az égbolt minden pontján azonos méretben látszik, ahogy ezt az emelkedő Holdat ábrázoló világosság a látás számára bizonyítja 2. Egészen pontosan, a látóhatáron a Hold képe néhány százalékkal kisebb, mint a zeniten, mivel a holdpálya középpontja a Föld középpontjában van, és így a tetőző Hold a Föld felszínén álló szemlélőhöz egy földsugárnyival közelebb van, mint a felkelő.

A felkelő Hold Számosan keresték a a látás helyreállítása pluszra magyarázatát a szemek, szemizmok eltérő állapotában, ami az előre- és a felfelé nézésben áll elő. Valóban, kísérletileg igazolható, hogy a szemizmok helyzete, feszültsége befolyásolhatja az észlelt méretet, a Hold-illúzió kapcsán ez a hatás azonban feltehetőleg nem jelentős.

Számos elmélet egyetért abban, hogy a Hold-illúzió alapvetően a látószög észleléséhez kapcsolódik. Kísérletileg is igazolható, hogy bizonyos körülmények között a látvány egyes részleteinek a látószögét a valóságostól eltérőnek észleljük. Közeli tárgyak esetében az észlelt látószög kisebb a szemtől mérhető szögnél, aminek oka lehet, hogy az észlelt látószögnek a fej forgatásában van szerepe. Mivel a fej forgástengelye hozzávetőleg 10 centiméterrel a szemek mögött van, a fejet valóban kisebb szögben kell világosság a látás számára, mint ami a szemeknél mérhető.

  • 2. fejezet - Az emberi látással kapcsolatos alapismeretek
  • (33) „…lássák a világosságot…” (Lukács 11,) - Az Ige mellett
  • Látás 0 dioptria
  • Asztigmatizmus gyakorlatok a látáshoz
  • A látás világossága elveszett - varroland.
  • Kusnyerik Ákos, Resch Miklós, Süveges Ildikó, Németh János Retina implantátumok hazai klinikai vizsgálatában alkalmazott betegkiválasztási szempontok valamint a tervezett tesztek bemutatása Magyar Bionikus Látásközpont, Szemészeti Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest; A retina degeneratív betegségeiben megfigyelhető fotoreceptorok pusztulása visszafordíthatatlan folyamat.

Fordított jelenség tapasztalható, amikor nagy távolságokban látható tárgyak látószögét kell felszíni részletektől mentes tájon megítélni, ahol a távolságbecslésünk nem támaszkodhat a közbenső tereptárgyakra és textúrára. Tengeren, több kilométer távolságból végzett kísérletek tanúsága szerint ilyen körülmények között a látószöget jelentősen, akár 50 százalékkal is túlbecsülhetjük, ami a felkelő Hold látszólagos méretnövekedésével egybevág.

Másrészt felszíni világosság a látás számára jelenlétében is jelentkezik az észlelt látószögnek az Ebbinghaus-illúzióra emlékeztető bizonyos mértékű növekedése, a távolsággal egyre finomodó textúra hatására.

Hajlamosak vagyunk ugyanis a környezetük tipikus méreteinél nagyobb tárgyakat a valóságosnál is nagyobbnak, a kisebbeket pedig kisebbnek érzékelni; Gullivert Liliputban nagyobbnak, Brobdingnagban kisebbnek látjuk, mint amekkora. A kitáguló pupilla, a szem sötétben megváltozott viselkedése, a romló optikai tulajdonságok miatt eleve elmosódottabb, így megnövekedő kép vetül a retinára.

világosság a látás számára

A nézett ponton túl a tárgyakat a valóságosnál kisebbnek látjuk, ami magyarázhatja a zeniten lévő Hold csökkent méretét. Egyes kutatók szerint a jelenség számos más világosság a látás számára is fellép, ennek tulajdonítják például az esőben, vizes szélvédő mellett történő balesetek egy részét, amikor a fellépő mikropszia hatására a vezető rosszul becsüli fel a távolságot.

A jelenség fordítottja az okulomoto- ros makropszia: a nézett pontnál közelebb eső tárgyakat a valóságosnál nagyobbnak észleljük; egyes kutatók a látóhatár megnövekedő Hold-képét ehhez az illúzióhoz kapcsolják.

Az okulomotoros mikropszia-makropszia jelenséget elsőként Sir Charles Wheatstone ismerte fel ben, az általa korábban feltalált sztereoszkóppal végzett kísérletezés Szín- és világosságkonstancia Amatőr fotósok gyakran szemlélik csalódottan alkonyaikor, belső térben vagy neonfénynél készített színes diáikat, filmjeiket a vörösbe, zöldbe, kékbe hajló képek láttán.

Pedig valójában ezek a képek tükrözik hűen azokat a színviszonyokat, melyek a kép készítésekor fennálltak, a lefényképezett tárgyakról valóban a képeken látható színű fények érkeztek a fényképezőgép lencséjébe, bár a fényképész nem ilyen színeket látott.

Egy tárgy színének azt tekintjük, amilyennek fehér fényű megvilágításban látszik, és ez attól függ, hogy a színspektrum egyes részeit milyen arányban veri vissza. A megvilágítás azonban világosság a látás számára esetben nem fehér színű, így a visszaverődő fény színe is más lesz, és ez az, amit a fényképek mutatnak.

világosság a látás számára

Modern, digitális kamerákon már beállíthatjuk a külső megvilágítás típusát — mesterséges fényt, higanygőzlámpát —, és a kamera ehhez illeszkedően korrigálja a színeket.

Valami hasonló történik az emberi látórendszerben is; egy-egy részlet színének kialakulásában az arról érkező fény színe mellett a teljes látótérből, más részletekről érkező színek is szerepet játszanak azzal, hogy együtt lehetővéteszik a megvilágítás színének megbecslését.

Ennek köszönhető a színkonstancia, azaz, hogy ritka kivételektől eltekintve a tárgyak színét a legkülönbözőbb világítási körülmények között is jól meg tudjuk ítélni: azonosnak látjuk, nem pedig olyannak, mint amilyennek színhibásnak tartott fényképeink mutatják. A különböző megvilágítási körülmények között is jól működő színészlelésünkhöz hasonlóan, félhomályban és fényes napon is egyformán jól világosság a látás számára egy felület világosságát, egy tárgy világos vagy sötét voltát. Világosnak tekintünk egy felületet, ha a ráeső fény nagy részét visszaveri, és sötétnek látjuk, ha csak kicsi a visszaverődő hányad.

Ez az világosság a látás számára nem függ a megvilágítás mértékétől: ugyanazt a világos felületet mind erős, mind gyenge fényben világosnak látjuk, a sötét felületet pedig sötétnek, bár nyilvánvaló, hogy erős fényben egy sötét pontról is több fény érkezhet a szemünkbe, mint gyenge fényben a világosról.

Az egy-egy pontról érkező fény érzékelése mellett azonban a látórendszer a környezetről beérkező fénymennyiséget átlagolja, és ehhez az átlaghoz képest ítéli meg és észleli az egyes pontok világosságát.

Látórendszerünknek ez a képessége a világosságkonstancia. Érdemes megjegyezni, hogy különleges körülmények között a világosságkonstancia hibázhat. Sötét szobában felfüggesztett és keskeny fénysugárral megvilágított fekete felület fehérnek látszik Gelb-effektusés ennek fordítottjaként, jól megvilágított környezetben világosság a látás számára fehér felület, melyre árnyék vetül, feketének látszik Kardos-effektus.

világosság a látás számára

Ilyen esetekben a látvány helyes értelmezéséhez szükséges idő a sokszorosa annak az időnek, amit egy megtanult sémába illeszkedő látvánnyal töltünk. Bár mindennapi tapasztalatunk azt sugallná, hogy myopia veleszületett kezelés alapján egy meglehetősen pontos és folyamatos képünk van fizikai környezetünkről, valójában a látórendszer a környezetből csupán annak és csak annak a képi információnak a kinyerését vállalja, amire tudatosan figyelünk, vagy amire cselekvésünk irányításához szükség van.

Meglepő kísérletek bizonyítják, hogy pillanatnyi figyelemelterelés után beszélgetőpartnerünk cseréjét sem feltétlen vesszük észre, vagy erősen figyelve egy sportesemény részleteire, nem tűnik fel, amint egy majomjelmezes civil átsétál a színen.