Látás űrhajósok. Index - Tudomány - Miért romlik az űrhajósok látása?
Kiderült, miért romlik az űrállomások dolgozóinak látása Tátrai Péter A régóta ismert probléma megfejtésével most rukkoltak elő amerikai kutatók. A hosszú távú küldetéseken részt vevő, például űrállomáson szolgálatot teljesítő űrhajósok mindeddig rejtélyes látáskárosodásának az oka az agy-gerincvelői folyadék mennyiségének és nyomásviszonyainak megváltozásában keresendő — állították látás űrhajósok Miami Látás űrhajósok kutatói az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján.
Az elmúlt évtized során a NASA kutatói, valamint az űrhajósok egészségét felügyelő orvosok felfigyeltek arra, hogy a hosszabb űrutazások alatt az asztronauták látása látványosan romlik.
A Földre visszatérő űrhajósok homályos látásról panaszkodtak, az alaposabb vizsgálatok pedig egyéb szerkezeti eltérések mellett a szemfenék ellaposodását és a látóidegfő gyulladását mutatták ki.
A tudósok sokáig arra gyanakodtak, hogy a baj elsődleges forrása a keringő vér eloszlásának megváltozása, pontosabban a vérnek a test felső részében való feltorlódása a mikrogravitáció körülményei között. A Nemzetközi ŰrállomásForrás: NASA Nincs felkészülve a szervezet a mikrogravitációra Alperin és munkatársai azonban egy másik szóba jöhető folyadékra tették a voksukat: az agy-gerincvelői, orvosi nyelven cerebrospinális folyadékra CSF-reamely miközben körülveszi és mintegy kipárnázza a központi idegrendszert, egyben közreműködik annak tápanyagellátásában és salakanyagainak látás űrhajósok.
A CSF-et termelő és felszívó rendszer jelentős látás űrhajósok nyomásváltozásokhoz képes alkalmazkodni — például amikor fekvő vagy ülő helyzetből felállunk —, ám az űrben uralkodó mikrogravitációs viszonyokra nincs felkészülve.
Hogy jobban megértsék a CSF szerepét az űrutazás okozta szemdeformitások és a látáskárosodás kialakulásában, Alperin és kollégái nagy felbontású szemüregi és agyi MRI-felvételeket készítettek a Nemzetközi Űrállomáson hosszú szolgálatra készülő hét űrhajósról először a küldetésük előtt, majd röviddel az űrből való visszatérésük után.
Ezeket a felvételpárokat annak a kilenc űrhajósnak a hasonló eredményeivel vetették össze, akik ugyanezen idő alatt rövid űrsiklóküldetéseket teljesítettek. Fejlett képelemző algoritmusok segítségével összefüggést kerestek a CSF térfogata, illetve a látószervek szerkezeti mutatói között.
Ezen felül a hosszú űrutazásból visszatérő asztronautáknál jelentősebb mértékben növekedett a CSF mennyisége a szemüregben — a látóideget és a szemgolyókat körülvevő csontos tokban —, valamint termelődésének helyén, az agykamrákban. Az űrállomás személyzetének tagjainál megfigyelt nagyobb szerkezeti elváltozások pontos megfelelést mutattak a szemüregi és agykamrai CSF megnövekedett mennyiségével.
Eredményeik alapján a tartós mikrogravitáció az agy megduzzadásához vezetett, de más problémákat is tapasztaltak, amik ráadásul hazatérésük után hónapokkal is fennmaradtak.
Az agyi szürkeállomány és fehérállomány térfogatában ugyanakkor az űrutazásból való visszatérést követően, annak időtartamától függetlenül, nem mutatkozott változás. Az űrutazás okozta szemkárosodás forrásának azonosítása azért lényeges — tette hozzá a kutató —, mert csak az okok ismeretében tervezhető olyan beavatkozás, amely kivédi a mikrogravitációnak való tartós kitettség látásra gyakorolt kedvezőtlen hatásait.
Kapcsolódó cikkek.
